14. fejezet - Hogyan tovább...?

JongHyun gyengéd és lágy csókolt lehelt EunSang szájára, ami fokozatosan mélyült el, és úgy csúsztak vissza mindketten a fűbe, míg végül EunSang lapockája valami hűvöshöz ért, JongHyun pedig óvatosan a lány fölé magasodott.

Két tenyere közé fogta a lány arcát, hüvelykujjaival cirógatta a puha bőrt, miközben ajkai szüntelenül kényeztették EunSang reszkető párnáit. A lányból újabb és újabb sóhaj szakadt fel, ahogy elveszett JongHyun gyengédségében. Remegve emelte fel a karjait és fonta át ragaszkodóan JongHyun nyakát, hogy még lejjebb húzza magához. Még egy parányi lélegzetvétel szakadt fel a lányból, ugyanakkor JongHyun ajkai között is átszökött egy.

Érzékien fogai közé szorította EunSang alsó párnáját, majd a felsővel is hasonlóképp cselekedett. Bal kezét elvette a lány arcáról és a derekára vezette, hogy még jobban magához vonja, miközben gyengéden áttolta vörös izmát, hogy tovább mélyíthesse a kezdeti félszeg csókot, mely lassanként bátorodott fel.

- Yagsog – pihegte elcsukló hangon ajkaik közé.

- Igen? – súgta, majd egy sóhajjal később folytatta is ajkaik édes játékát.

- Várj egy kicsit – két ujját JongHyun arcélére csúsztatta és úgy próbálta megszakítani a tiltott csókot.

- Haschoko? – emelte meg kissé a fejét. – Mi a baj?

- Yagsog. Ezt nem lehet. Nekünk ezt nem szabadna.

- Miért nem? – apró, féloldalas mosoly ült ki ajkaira.

- Nem tudom. Csak egyszerűen ez nem helyes.

- Nem helyes, hogy megcsókolom azt a lányt, akit még mindig szeretek? Akkor mi a helyes? Hagyni, hogy elmenjen, és beletörődni, hogy másé lesz? Egyszer már elveszítettelek, Haschoko.

- Nem veszítettél el akkor, csak hazamentem.

- Az nekem olyan volt, mintha örökre elveszítettelek volna. Mert nem jöttél többet. Hiába vártalak minden nap, hiába jöttem el minden nap ide, te nem jöttél – jobb kezével szeretetteljesen megsimogatta EunSang arcát, mélyen a lány szemébe nézett.

- Yagsog – sóhajtotta.

- Most is hazamész? Haza akarsz menni, Haschoko?

- Haza kell mennem, Yagsog – motyogta lesütött szemekkel.

- És ha megkérlek, hogy ne menj? Ha megkérlek, hogy maradj velem?

De EunSang már nem tudott válaszolni JongHyun kérdésére. Ütemes rezgésre lett figyelmes nadrágjának zsebében, amit a fiú is hamar megérzett bal combjánál. Kérdőn nézett EunSangra, majd miután látta a lány könyörgő tekintetét, megadta magát neki. Elégedetlenül fújtatva emelkedett fel EunSangról, majd ült is le a fűre, EunSang pedig a telefonjáért nyúlt.

A kijelzőt látva azonnal lesápadt, egyébként is fakó bőre még fehérebb színt öltött magára, JongHyun pupillája összeszűkült meglepettségében. Közelebb ült EunSanghoz, majd megfogta a lány szabadon pihenő kezét és finoman megszorította azt.

- Minden rendben, Haschoko?

- TaekWoon keres – mormolta a készüléket mustrálva. – A vőlegényem.

- Fel akarod venni? – suttogta kissé csalódottan.

- Fel kell vennem – ezzel a füléhez emelte a mobilt, majd egy mélyebb levegővétel után végre beleszólt. – Szia, Jagi! – JongHyun a lány kezére szorított a becézést hallva, EunSang egy másodpercre a fiúra pillantott, majd inkább a parkban sétálókat figyelte tovább. – Igen? Elvállalta? Nagyon örülök neki! Tényleg. Igen, beszélek HyoSunggal. Persze! Nem gond, szívesen felhívom – egy nagyobb gombócot tolt le a torkán, lopva nézett JongHyunra, amikor elköszönt TaekWoontól. – Én is téged, Jagi. Este találkozunk. Szia.

EunSang nagyot sóhajtva engedte le a karját lába mellé, miután megnyomta a készülék piros gombját, majd egy gondolattal később visszarejtette a zsebébe a zajos kütyüt. Azt a kezét, amelyiket nem JongHyun szorongatta, az ölébe tette és meredten bámulta tovább a távolban elhaladó embereket. Hosszú percek teltek el a feszült némaságban. Egyszer EunSang köszörülte meg a torkát, egyszer pedig JongHyunból szakadt fel egy sürgető sóhaj. Mégsem tudott egyikük sem elsőként megszólalni, mindketten a másikra vártak.

- Nem válaszolsz? – bukott ki végül JongHyunból a tizenharmadik lélegzet-visszafojtott perc után, még egyszer EunSang ujjaira szorított.

- Mire? – mormolta alig hallhatóan.

- Amit kérdeztem. Ha megkérlek, hogy maradj velem, akkor is hazamész?

- Yagsog – a lányból egy újabb kétségbeesett lélegzetvétel távozott, ujjai ösztönösen kulcsolták át JongHyun ujjait. – Mondtam már, hogy ez nem ilyen egyszerű. Nekem vőlegényem van – sütötte le szemeit elkeseredettségében.

- Haschoko.

JongHyun szabadon lévő kezével EunSang füle mögé simított néhány tincset, ujjbegyeivel megcirógatta az arcélét, végül két ujja közé fogta a lány állát. Kissé megemelte a fejét, majd maga felé fordította EunSangot. Halvány és megértő mosolyra állt JongHyun szája, picit oldalra döntötte a fejét és mélyen a lány mélybarna szempárjába nézett.

- Tudom, Haschoko – húzta végig hüvelykujját EunSang alsó ajkán. – Tudom, hogy vőlegényed van. Tudom, hogy nem egyszerű most a te helyzeted, de az enyém sem az, Haschoko.

- Miért? – pislogott nagyokat, mielőtt még az első könnyei eleredtek volna.

- Mert nem az. Mert azt kell látnom, hogy a lány, akit szeretek, össze akarja kötni az életét valakivel, aki nem én vagyok. Az a lány, aki nekem tett örök esküt, nekem fogadott hűséget.

- Yagsog, én.

- Cssh – hüvelykujját EunSang beszédes szájára tette, hogy belé fojtsa mentegetőző szavait, majd folytatta is tovább korábbi gondolatát. – Nem tudom, hogy milyen érzések dúlhatnak benned, Haschoko, de az enyémeket megmutatom neked. Aztán eldöntöd, hogy a tiédet szeretnéd-e nekem megmutatni.

- Mire gondolsz? – motyogta még mindig JongHyun ujja alatt.

A fiú elmosolyodott, elengedte EunSang kezét, majd mellkasához nyúlt. Komótos és ráérős mozdulattal húzta le pulóverének cipzárját, a lány pupillája összeszűkült pillanatnyi meglepettségétől, a látványtól hirtelen nem tudott megszólalni sem. Többek között JongHyun hüvelykujja is még mindig ajkain pihent.

A fekete matéria alól fehér póló bukkant elő, JongHyun könnyedén az anyag alá nyúlt a nyakrészénél és három ujjával ügyeskedve kihúzta a láncot. EunSang továbbra sem értette, hogy JongHyunnak mégis milyen szándékai vannak a cselekedeteivel. A felsőruházat könnyedén széthullott JongHyun mellkasán, majd egy gondolattal később a pólójának aljára fogott és lassanként feljebb húzta azt, EunSang pedig nagyot nyelt és zavarában belepirult JongHyun tetteibe.

A fehér póló felkúszott JongHyun mellkasán ujjai segítségével, teljes képet adva EunSangnak ezzel a bronzos bőréből és ízlésesen kidolgozott izmaiból. Elvette az ujját EunSang szájáról, majd megfogta a lány mindkét kezét és gyengéden megszorította őket. Óvatosan emelte fel EunSang karjait, aztán indította is el azokat mellkasa felé. A lány zavarában elkapta pillantását JongHyunról és a zöldellő füvet bámulta inkább, ezt látva JongHyunból egy halk kuncogás szakadt fel. Kicsit közelebb fészkelte magát EunSanghoz, majd lassan mellkasára tette a lány reszkető tenyereit.

EunSang összerezzent, ahogy ujjbegyei JongHyun bőrére simultak, arca még inkább a vörös mélyebb árnyalatát öltötte magára, egyetlen parányi szusszanással tudott csak reagálni. A fiú ismét felkuncogott, majd tenyereit EunSang kézfejeire simította, még inkább testére préselte őket. Amikor mindkét keze JongHyun mellkasára nyomódott, EunSang JongHyunra pillantott. Vörösen izzó arccal és kidülledt szemmel bámulta a fiút, aki még mindig ugyanúgy kézfejein pihentette a tenyereit.

A lány sötétbarna írisze összefonódott a felemás tekintettel, elvesztek egymás mélységeiben. EunSang még egy sóhajt engedett át ajkai között, végül lazított ujjai görcsösségén. Megértette JongHyun szándékait. Csendben figyelt. Ujjaival érezte JongHyun bordái között a heves lüktetést, mely fokozatosan kezdett csillapodni, míg végül tökéletes ütemre kezdett verni EunSang szívével.

EunSang ajkaira hálával teli mosoly húzódott, eltávolodott jobb kezével, majd a következő pillanatban megfogta JongHyun bal kezét és átvezette a saját mellkasára. JongHyun félve érintette meg EunSangot, először csak bal kulcscsontját simította meg két ujjbegyével, majd egy mélyebb sóhajt követően lejjebb siklott tenyerével. A lány reszkető kézzel lazította meg blúzának második gombját, majd a harmadikkal is így cselekedett, végül egy negyediket is kigombolt.

Ahogyan a lány pirult bele JongHyun tetteibe, úgy a fiú is kissé zavarodottan figyelte EunSang ténykedéseit; nagyokat lélegzett, hogy szaporodó szívverésének parancsolni tudjon. Egyszerre szakadt fel belőlük egy utolsó mély levegő, végül JongHyun tenyere megállt EunSang bal melle felett, a lány keze pedig továbbra is a fiú mellkasának bal oldalán pihent. Újra mélyen egymás lélektükreibe mélyedtek.

- Köszönöm – szusszantott fel JongHyun mosolyogva.

- Én is – motyogta halkan, apró felfelé ívelő görbület jelent meg szája sarkában.

- Akkor mi a válaszod?

- Yagsog, én. Én nem tudom.

- Haschoko, kérlek – elvette a kezét EunSang mellkasáról és arcára csúsztatta meleg tenyerét. – Szeretném tudni a válaszod. Szeretném hallani. Velem maradsz, Haschoko? – suttogta lágy hangon, lassan közelebb hajolt a lányhoz.

- Nagyon szeretnék, de – pihegte, szemhéjai elnehezültek JongHyun közelségétől, majd egy szívdobbanásával később a homlokához ért a fiú homloka.

- De? Velem maradsz, Haschoko? – súgta ajkaira. – Itt maradsz most velem, Haschoko? Míg ránk nem sötétedik? Hm? – duruzsolta dallamos hangján. – Maradsz? Velem? – ajkai súrolták EunSang párnáit.

- Yagsog – motyogta, bal keze önkívületlenül vándorolt feljebb JongHyun testén, kicsit megpihentette tenyerét a fiú lüktető nyakszirtjén, végül selymes tincsei közé fúrta ujjait.

- Maradj velem, Haschoko – kérlelte. – Maradj most itt.

EunSang JongHyun platinaszőke tincseire markolt, mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, szívverése felgyorsult. JongHyun jobb karját a lány derekára vezette és még közelebb húzta magához, végül hátával megtámaszkodott a fatörzsön az ölében tartva EunSangot. Bal kezét EunSang hajzuhatagába bújtatta, még határozottabban fogott a lány csípőjére, majd a következő sóhajukkor lágy csókot lehelt a lány remegő ajkaira.

EunSang megkapaszkodott JongHyun nyakában, bal kezével a fiú hajára szorított, majd végképp megadta magát a fiú könyörgésének. Önfeledten viszonozta JongHyun csókját, ajkainak puhasága megrészegítette a mindig józan észjárású lányt. Elvesztek egymás párnájának gyengéd kényeztetésében, végül mégis a fiú volt az, aki kisvártatva megszakította az édes mámort.

- Szeretnék mutatni neked valamit, Haschoko – súgta ajkaik közé.

- Mit?

- Eljössz velem valahova?

- Yagsog?

- Eljössz velem valahova? – ismételte meg kérdését, mire EunSang biccentett egy aprót.

JongHyun óvatosan felkelt a földről, vigyázva letette a lányt, majd összekulcsolták az ujjaikat és a park egy eldugottabb része felé indultak. EunSang kérdőn pakolta a lábait egymás után, a fiú azonban izgatottan vezette őt, míg végül elértek egy újabb fához, aminek tetején egy kissé viseltes, ám annál biztonságosabb fakuckó állt. EunSang JongHyunra nézett, majd újra a faviskóra emelte mélybarna tekintetét.