7. fejezet - Tervek...

SeHun nem győzte kapkodni a levegőt SonHa magabiztos kijelentése után. Egyszer SooJinre nézett, egyszer pedig EunSangra vetett egy röpke pillantást, de végül mégis a legfiatalabbon állt meg kérdő tekintete.

- Na, mi van? Ne nézz már így, te! Hallottad, nem? Nem vagy süket tudtommal!

- Hallottam, de mi van? – értetlenkedett.

- Most mi van, mégsem figyeltél? Ennyire ne keringjenek már a gondolatait az Őzike körül!

- Hagyd abba! Nem LuHanra gondoltam, csak egyszerűen nem értem, hogy mit akarsz mondani! Milyen kísérő meg milyen esküvő? – pislogott nagyokat.

- Jól van, na! Nem látod, hogy csak a véredet szívom, Hunnie?! – vigyorgott.

- Miért, mi vagy te, szúnyog vagy valami vámpírleszármazott, hogy a véremet kell szívnod? Tudom, hogy édes vagyok meg minden, de azért ennyire nem! – felnevetett.

- Hülye vagy, nem édes! De majdnem! – SonHa felugrott a kanapéról, és SeHunhoz szaladt, majd a nyakába is ugrott, hogy alaposan megölelgethesse.

Miután a barátok kimutatták egymás iránt táplált érzelmeiket, elengedték a másik derekát, SonHa visszasétált a kanapéhoz, SeHun pedig ismét megtámaszkodott az ajtófélfán. Mosolyogva pislogtak egymásra, végül SonHa vette magához ismét a beszélő szerepét.

- Szóval, Hunnie, az van, hogy EunSang férjhez megy, és mivel engem kért fel az egyik koszorúslánynak, ezért arra gondoltam, hogy te lehetnél az én cuki kísérőm. Ésugyehogyvállalod?!

- Gratulálok, EunSang! – illedelmesen meghajolt, majd folytatta. – Meg kell beszélnem Luluval a dolgokat.

- Ugye véletlenül sem kell az engedélye?! – dülledtek ki SonHa szemei.

- Nem. De ha itthon lesz, és nem látogat haza, akkor nem szeretném őt egyedül hagyni. Szóval, akkor neki is kellene egy partner vagy nem tudom. – némi csalódottság vegyült SeHun szavaival.

- Nyugodtan elhozhatod őt is – szólalt meg ezúttal EunSang.

- Persze! A mázlista disznónak mindjárt két dögös kísérője lesz, nekem meg még egy sincs! – morogta az orra alatt SooJin, és zárásként összekulcsolta a karjait a mellkasa előtt.

- Még van majdnem három hónap az esküvőig, addig csak találsz valakit – mosolygott a menyasszony.

- Hátnagyonremélem – mormolta még mindig kissé duzzogva.

- Ha más nincs, akkor majd Lulu fog kísérni – vetett fel egy lehetséges ötletet SeHun.

- Á, nem! Szegénynek így is lehet kellemetlen lesz téged egy nő társaságában látni.

- Mert SonHára tényleg nőként tekintek, ugye? – hatalmas nevetésben tört ki gondolata végén.

- Ó, te piszok! – SonHa megragadta a háta mögött lévő díszpárnát, és egyetlen határozott mozdulattal SeHun felé hajította.

A fiú nem volt elég gyors, és még meglehetősen rázta a nevetés is, így nem tudott elhajolni az érkező párna elől, ezért az pontosan az arcában landolt. Sietve felkapta a fegyverként használt vánkost, és ellentámadásba lendült. Pechjére SooJin morcos arcát sikerült betalálnia, aki szinte azonnal meg is feledkezett, miért duzzogott egy ideje. Ő is felmarkolta a mellette heverő kispárnát, és SeHunhoz hajította.

A kellemes csevej hamar váltott hangos párnacsatává, főleg miután SooJin direkt vágta fejbe az addig tartózkodó EunSangot. Mindhárom lány felpattant az ülőalkalmatosságról, SeHun is ellökte magát a falaptól, és a parányi nappali közepén vívtak vérre menő küzdelmet, de végül a három lány összefogott az egyetlen fiú ellen, és a földre teperték, hogy alaposan ellássák a baját. A kimerítő párnacsata után mindenki megitta a korábban megkapott italát, majd még egyszer utoljára pontosították az esküvői partnereket. Természetesen SeHun boldogan egyezett bele a dologba, és hálás volt, amiért LuHant sem kell nélkülöznie arra a napra. EunSangnak nem számított a plusz egy fő, bőven kalkuláltak a vendégek számával, és szeretett volna mindenki kedvében járni, ha már ő kér szívességet.

SooJin hiába morfondírozott, ki lenne a legalkalmasabb a szerepre, senki nem jutott eszébe. Illetve felmerült a bátyja is, de túlzásnak érezte, hiszen a végén még jobban nézne ki nála, amit SooJin igen nehezen tudott elviselni néhanapján. Han Genget a bátyja miatt nem szerette volna megkérni, mert képes féltékenységi jelenetet rendezni, ha csak megkérdezi tőle az időt az illető hölgy. SooJin nem szeretett volna kockáztatni, így rögvest elvetette az alig felmerült ötletet.

Udvariasan elköszöntek egymástól, SonHa megszeretgette búcsúzóul a barátját, majd távoztak a legénylakásból. De SooJin még a házból kilépve is azon tanakodott, hogy kivel menjen a jeles eseményre. Azonban volt valaki, akinek a neve minduntalan felbukkant az elméjében. De szinte abban a másodpercben el is hessegette a puszta gondolatot is, ne legyen a fejében még zavaró tényezőként sem.

A két idősebb visszakísérte a fiatalabbat a kisállat-kereskedéshez, elköszöntek tőle is arra a napra, majd sarkon fordultak, és a kávézóhoz mentek vissza. A bejárat előtt mindketten lecövekeltek, és megfogták egymás kezét. SooJin mosolyogva nézte nővérét, akinek ajkain szintén hasonló görbület ült már egy ideje.

- Boldog vagy, Unnie?

- Igen – bólintott. – Miért?

- Csak kérdeztem. Örülök neki, hogy az vagy, és annak is, hogy TaekWoonnal összeházasodtok.

- Hm. – egy pillanatra alább hagyott az örömteli mosoly.

- Mi az, Unnie? Baj van? – aggodalommal telt meg SooJin hangja.

- Semmi. Vagyis. Ez az egész esküvő-mizéria.

- Mi van vele? Olyan boldogan mutattad nekünk a gyűrűt, meg olyan lelkes is vagy meg minden. Most akkor te mégsem akarod? Vagy más van a dologban? Kényszerítenek rá? Unnie, miért?

- Nem, dehogy! Nem kényszerítenek. Vagyis nem mondanám annak. Igazából JungSoo beszélt rá a dologra.

- Rábeszélt? Azt, hogy’?! Te kérted meg TaekWoon kezét? Vagy ők ketten egyeztek meg? Vagy hogy’ kell ezt elképzelni?

- Már egy ideje együtt vagyunk TaekWoonnal, és JungSoo szerint ideje férjhez mennem, mert már benne vagyok bizony a korban, és egyébként is, ha ennyire szeretjük egymást, kössük is össze az életünket.

- De ezt az egészet te is akarod, Unnie? Vagy csak a bátyád meg TaekWoon miatt mentél bele?

- Szeretem TaekWoont – felsóhajtott –, de~ - hirtelen elhallgatott, szeme egy pillanatra könnybe lábadt.

- De, mi? – az összefont ujjaikra szorított, közelebb lépett EunSanghoz.

- Nem úgy, ahogy azt ő gondolja. Tényleg hálás vagyok neki mindenért, de az a helyzet, hogy nem teljesen vagyok biztos az érzéseimben.

- Ugyan, Unnie! – SooJin elmosolyodott. – Biztos csak a nagy nap miatt vagy ilyen ideges, és amiatt hiszed úgy, hogy nem biztosak az érzéseid. Látszik rajtad, hogy szereted őt nagyon, ő meg szinte epekedik érted!

A két lány még közelebb lépett a másikhoz, majd egy szívdobbanás múltán átkarolták egymás derekát, és belebújtak a másik nyakába. Hosszú percekig ölelték a másik testét, végül EunSang lazított elsőként a szorításán, és szabadon engedte a fiatalabbat. Megpuszilták egymást, majd EunSang hazaindult. SooJin megvárta, míg barátnője eltűnik az utcasarkon, aztán a kávézó ajtaja felé fordult. Egy kíváncsi és Macskás szempárba botlott a tekintete.

* * *

Miután KiBum végzett a kávézóban, és számára elegendő információt gyűjtött be SooJintől annak barátnőjével kapcsolatban, megkönnyebbülten szedte a lépteit a macskaköves járdán, és próbálta összerakni egy egésszé a fejében keletkezett kirakóst. Már majdnem megvolt mindennel, amikor egy vékony női kéz szorított a felkarjára, és megállította lépteiben.

- Jinnie? – fordult a pihegő lány felé. – Történt valami?

- Nem. Csak – fújtatott. – Szóval az van, hogy ugye, huh – vett még egy nagy levegőt – Szóval EunSang férjhez megy, és megkért, hogy legyek a koszorúslánya.

- Igen.

- Viszont illene egy partner is, aki jön-megy velem. Érted?

- Igen, értem. Mit szeretnél? Kérdezzem meg az ismerőseimet, hogy ki ér rá aznap?

- Nem egészen erre gondoltam.

- Hanem?

- Volna kedved elvállalni a kísérő szerepét?

- Oh! – felragyogott KiBum mélybarna írisze. – Örömmel vállalok mindent! Mikor lesz?

- Nagyjából három hónap múlva.

- Jól van. Majd mondd meg a pontos napot, hogy aznapra ne legyen tervben semmi más nekem.

- Hálásan köszönöm, Bummie! – elengedte a karját, és mélyen meghajolt a fiú előtt.

- Nem kell. De figyelj csak?! – oldalra döntötte a fejét.

- Igen?

- Te ismered a vőlegényt? – SooJin biccentett. – Szerinted gond lenne, ha jönne még valaki erre a szertartásra?

- Hát, nem tudom. Igazából ezt EunSangtól kellene megkérdezni. Mert, hogy tudod, mégis ő a menyasszony. De például SeHun is jön Luluval együtt. Éppen azért, hogy Lulu ne legyen egyedül, amíg SeHun SonHát kísérgeti mindenfele.

- Akkor szerinted nem lenne gond, ha szólnék a bátyámnak is?

- Mármint meghívnád őt?

- Olyasmi. Soha nem mozdul ki, és jó lenne, ha végre lenne valakije, talán az esküvőn éppen találkozna végre egy kedves lánnyal.

- Szerintem holnap találkozom Unnie-val, és rákérdezek nála. Lehet, hogy nem lesz belőle gond.

- Az jó lenne – KiBum elégedett mosolya szélesedett kissé.

A két pincér elköszönt egymástól, majd SooJin hátat fordított KiBumnak, és visszaindult, a fiú pedig folytatta tovább az útját otthona felé. Egyre biztosabb lett a dolgában. Az a bizonyos kirakós szépen apránként lett egyetlen kép, és tisztázódtak a kusza gondolatok a fejében.

A lakásba lépve levette a kabátját, kibújt a cipőjéből, mindent a helyére rakott, majd a nappaliba ment. A kanapén üldögélt szeretett bátyja, aki ezúttal is üveges szemmel bámult a világító dobozra, semmit fel sem fogva az éppen adásban lévő műsorból. Még KiBumot is csak akkor vette észre, amikor az Öcs nagyobb lendülettel érkezett meg mellé a heverőre.

- Megjöttél? – nézett rá, majd ismét a tévét bambulta.

- Meg. Mit nézel?

- Passz. Valami tehetségkutatót.

- Hyung, ez nem tehetségkutató. Ez most épp egy vetélkedő.

- Mindegy. Lefekszem – ezzel felkelt KiBum mellől, és a hálóját vette célba.

- Beszéltem SooJinnel arról a lányról! – szólt utána, mire a bátynak földbe gyökerezett a lába.

- És? Mit tudtál meg? – kérdőn meresztgette a szemeit KiBumra.

- EunSangnak hívják, és épp férjhez készül menni – az idősebb fiú vállat rántott, fordult egyet, és újfent elindult a szobája felé. – De azt is megmondta SooJin, hogy honnan ismeri őt!

- Honnan? – most nem fordult KiBum irányába, csak maga elé meredve kérdezte.

- EunSang gyerekkorában itt nyaralt egy hétig, és akkor találkoztak a fagyizóban.

JongHyun meglepetten nézett KiBumra, és szinte alig tudta felfogni a hallottakat. Azt hitte, hogy csak a képzelete játszik vele. Képtelenség, hogy EunSang ugyanaz a lány legyen. Haschoko.

"Haschoko! Sokat gondolok rád. Ma nem volt semmi a zongoraórán, és lassan véget is ér. Neked már megvan minden? Felépítetted a menhelyet? Sok kóbor kutyát találsz az utcán? Nagyon hiányzol. Ugye nemsokára látlak, és nyaralsz nálunk? Én szeretném nagyon! Beszélj a szüleiddel! A csokimat megfelezem veled, nem kell félned az ennivaló miatt, de ha akarod, akkor neked is adom az egészet! Ugye szereted még a csokit?"