4. fejezet - Meglepetés!

SooJin kérdőn járatta a pillantását EunSang csillogó lélektükreiben. Túl sok közös ismerősük azért nem akadt a kisvárosban; főleg nem olyanok, akiket EunSang szeretett volna meglátogatni. Végül – mint ahogy az a mesékben szokás a figurák feje felett, hirtelen felkapcsolt a villanykörte – SooJin rájött, vajon kire célozhatott barátnője.

Csak egyetlen személy lehet, akit mindketten ismernek, és akit ennyire meg is szeretne látogatni az idősebb. A pincérlány ajkaira széles mosoly kerekedett, majd a következő pillanatban magához rántotta EunSangot, és szorosan átölelte a derekát. EunSang halkan felnevetett, és ő is átfonta SooJin keskeny vállait. Egy időben szakadt fel belőlük egy-egy boldog sóhaj.

A néhány perce tartó mosolygós szótlanságot egy vendég figyelmes torokköszörülése szakította félbe. EunSang óvatosan biccentett egyet a krákogás irányába, SooJin egy fejbólintással fogadta a jelzést. Gyorsan magához szorította az idősebbet, majd felkapta a pultról a tálcáját, és a hívó asztalhoz sietett.

EunSang az órájára pillantott, majd előkotorta a táskájából a tervezőjét, és lapozgatni kezdett benne. Telefonhívások és szervezések tömkelege díszelgett a lapon, és mindre alig volt néhány hete. Túl sok volt még a tennivaló és túl kevés a ráfordításra az ideje. Halkan felszusszantott. Szinte bele se merült a szervezésbe, amikor megcsörrent a mobiltelefonja. Kíváncsian a kijelzőre pillantott, ajka felfelé ívelő görbületre váltott, arca halványpírt öltött.

- Szia. – emelte a füléhez a készüléket.

- Szia, Jagiya!

- Szia. – ismételte pironkodva.

- Szia. – halkan felkuncogott. – Most akkor csak köszöngetni fogunk egymásnak?

- Nem tudom. Nekem az is jó.

- Merre vagy?

- A CL’sben. Miért?

- Mi dolgod van ott?

- Meglátogattam valakit. Féltékeny vagy?

- Ami azt illeti igen. – mormolta. – Ugye nem valaki más van a dologban?

- Édesek tudnak lenni ezek a macskák, amikor veszélyben érzik a pozíciójukat. Ami azt illeti, más van a dologban, de nem úgy, ahogy azt te gondolod, Jagi.

- Akkor? – kíváncsiskodott.

- SooJinnel találkoztam, Jagi. Nem csak tanú kell a szertartásra, és egyébként is szeretném, ha ott lenne mellettem~

- Jó, oké! Nem kell magyaráznod. Tehát SooJinnel randizol.

- Igen, vele. – felnevetett. – De ugye ez nem gond?

- Egyáltalán nem, Jagiya. Hogy’ van SooJin? – kérdezte mosollyal a hangjában.

- Dolgozik, mint mindig, de egyébként minden rendben van vele.

- Örülök. Remélem, hogy sikerül megszerveznie, hogy eljöjjön majd az esküvőnkre.

- Kénytelen lesz! – hangos nevetésben tört ki.

- Miért?

- Ő az egyik koszorúslányom! Illene ott lennie, nem?

- Igaz! Ebédelsz akkor velem, Jagiya?

- A helyzet az, Jagi, hogy szeretnék még beugorni valahova. Nagy gond lenne, ha inkább áttennénk máskorra azt az ebédet? – kérdezte alsó ajkát harapdálva.

- Csakis abban az esetben nem baj, ha az első itteni vacsorádat velem töltöd!

- Ez csak természetes, Jagi! – felszusszantott.

- Na persze! Ismerem én a női csacsogásokat! Még a végén elfelejtesz hazajönni, és aludhatok egymagam.

- Na! Ne legyél gonosz!

- Jó-jó! Azért majd siess haza, rendben?

- Mindenképp igyekszem! Még HyoSunggal is egyeztetnem kell néhány dolgot.

- Jól van. Én nem tudom, mikor végzek, még a stúdióba is be kell néznem a kis zenepalántáimhoz, de én is sietek, ahogy tudok.

- Akkor otthon találkozunk. Vagy én főzök neked valami finomat, és már úgy várlak haza, vagy pedig együtt főzünk. Mit szólsz?

- Az együtt főzős dolog mindenképpen kecsegtetőbbnek hangzik, de úgy érzem, hogy abból nem lenne vacsora.

- Hé, te! Ne száguldozzon a piszkos fantáziád!

- Már utol sem érem, úgy elrohant! De most már nekem is mennem kell, Jagiya!

- Este!

- Este. Szia, Jagiya!

- Szia.

EunSang halkan felsóhajtott, ahogy a piros gombra nyomott. Mosolyogva nézte még egy kicsit a parányi képernyőt, egy puha tenyeret érzett meg jobb vállára csúszni. Hirtelen elkapta a fejét a kijelzőről, és a mellette ácsorgó SooJinre nézett. A két lány tekintete találkozott.

- Minden rendben, Unnie?

- Persze. Csak TaekWoonnal beszéltem pár szót.

- Azért pironkodsz itt a pultot támasztva már vagy két perce?

- Itt voltál? – kidülledt EunSang szeme.

- Annyira édesen búgtatok, hogy nem bírtam megállni, hogy ne hallgatózzak egy picit. Ugye nem haragszol rám? – legörbített szájjal, és kérlelő szemmel nézett az idősebbre.

- Nem kell így nézned, mert nem haragszom. – EunSang mindent visszatett a táskájába, majd az ölébe csúsztatta azt. – Mikor végzel pontosan?

- Amint beesik a váltótársam! – kacagta.

- Egy kicsit pontosabban nem tudnád megmondani? – rebegtette mosolyogva hosszú szempilláit.

- Mivel van egy másik állása is, és eleve ő a rangidős, így mindig máskor fut be, bár próbál legalább valamiféle intervallumot betartani.

- Az mostanában várható?

- Aham. Nagyjából ilyenkor szokott bezuhanni. Kilihegi magát, és aztán mehetek is a dolgomra.

- Értem.

- Arra készülj fel, hogy neki is van ám egy külseje!

- Csak nem annyira ejt zavarba, mint TaeMin?

- Hááát...

SooJin azonban nem tudta befejezni a gondolatát. A kávézó ajtajában megjelent az emlegetett váltótárs. Ahogy azt SooJin jelezte korábban barátnőjének, lehengerlő külsővel toppant be a lattéba, és vonzotta is magára a figyelmeket. Férfiakét és nőkét egyaránt. Már csak az volt egyedül kérdés, hogy milyen célzattal meresztgették felé a szemeiket.

De a kolléga egy cseppet se foglalkozott a vizslató tekintetekkel. Finom mosolyra húzta a száját, amikor meglátta a pult mögött álldogálni SooJint, majd sötétbarna lélektükre át is siklott a bárszéken ücsörgő barátnőre. Lassan végignézett a lányon, és elégedetten biccentett egyet.

- Szép napot, Jinnie!

- Neked is, KiBum!

- Nagy a hajtás? – érdeklődött, ahogy a baseball sapkától lelapult világosbarna tincseibe fúrta vékony ujjait.

- Á! Semmi! Alig vannak! – megrántotta a vállát.

- Akkor van időm elkészülni!

- Igen, Key, van, aztán én futok is tovább a nővéremmel.

- Igazán? – EunSangra nézett, majd vissza SooJinre. – Vele? – óvatosan felemelte jobb kezét, és hüvelykujjával a lány felé mutatott.

- Vele bizony!

- Akkor sietek!

- Köszönöm!

KiBum biccentett még egy magabiztosat SooJinnek, majd EunSang is kapott egy hasonló fejmozdulatot, végül eltűnt a lengőajtó mögött. A pincérlány kicsit letakarította a pultot, leszámolta a délelőtti műszak forgalmát, majd átadta a stafétát KiBumnak, és az öltözőbe futott.

A váltótárs átszámolta a bevételt, egy részét eltette, a maradékot váltóként a kasszában hagyta. De tekintetét több alkalommal se tudta levenni EunSangról, dolga végeztével szusszantott egyet. Tenyereit megtámasztotta a pulton, és végre hagyta, hogy előtörjenek belőle a zavaró gondolatai.

- Nem ismerjük mi egymást? – kérdezte.

- Öhm. Nem hinném. Miért? Kellene? – értetlenkedett EunSang.

- Nem tudom – megrázta a fejét. – Olyan, mintha évek óta ismernénk egymást. Persze az is lehet, hogy összekeverlek valakivel. Aigo! Mindegy!

- Lehet. Sokan tévesztettek már össze barátnőkkel és ismerősökkel. – elmosolyodott.

- Minden bizonnyal, de én mégse vagyok benne olyan biztos. De tényleg mindegy. Megyek is! Jinnie-t puszilom, és üzenem, hogy holnap találkozunk!

- Megmondom neki!

- Köszönöm!

Ezzel KiBum felmarkolta a tálcát, és a vendégekhez sietett. Időközben SooJin is visszaérkezett, gyorsan körbenézett a kávézó falain belül, majd miután mindent ellenőriztek, szélsebesen távoztak a helyiségből.

Átbuszoztak a kisváros másik végébe, és egészen egy kisállat-kereskedésig mentek. A kicsiny üzlethez érve felsóhajtottak, megszorították a másik kezét, végül SooJin nyitott be a boltba. A csengettyű jelezte az eladónak a vendég érkezését, aki készségesen sietett is a bolt elejébe.

- Tudok vala~ - hirtelen a torkán akadtak a további szavai, a szeme pedig könnybe lábadt.

- Meglepetés – suttogta mosolyogva SooJin.

- Nagyon hiányoztál – mosolyogta EunSang.

- Öhm – nyelt egy nagyot a döbbenetében, majd felváltva nézett az előtte álló lányokra.

- Na? Már meg sem ölelsz minket, SonHa? – kitárta karjait az idősebb, és még szélesebb vigyorra húzta a száját.

- Unnie – súgta elcsukló hangon.

SonHa egyetlen ugrással tudta le a távolságot hármuk között. Elsőként EunSangba kapaszkodott, majd magához rántotta SooJint is, és már mindhárman egymás testét szorították. Szipogós-mosolygós sóhajok hagyták el a szájukat, és hosszú perceken át fonták át a másik derekát. Alig tudták elengedni a másikat, de most nem is érezték szükségesnek az elszakadást. Túl hosszú idő telt el az utolsó találkozásuk óta. Ezúttal élvezni akarták minden pillanatát a meglepetésnek.