3. fejezet - Felnőttünk

A két lány egy-egy csésze forró csokoládéval mesélt az eltelt időről, amit nem egymás társaságában töltöttek. SooJin még mindig várt az Igaz Szerelemre, és várni is fog, amíg csak kell. Hiába akadtak szép számmal udvarlók a lány életében, senki nem tudta őt meghódítani, és senkivel nem tudott közelebbi viszonyba kerülni egy szorosabb barátságnál.

EunSang SooJinhoz hasonlóan kereste a szerelmet az évek során, és TaekWoon személyében meg is találta. Legalábbis úgy érezte, hogy mellette boldog lehet; megadhatja neki azt a biztonságot, amire szüksége van. De EunSang nem mesélt egy gyerekkori kalandról. Arról a hétről, amikor először járt ebben a kis városban, amikor először találkozott imádott barátnőjével. Persze felidézték magukban azt az egy hetet, de az idősebb lány hallgatott azokról a titkos találkákról.

A forró csokoládé elfogyott, a bögre kiürült, a két lány a végére ért a visszaemlékezésnek. Csak mosolyogtak és nézték egymást az üres csészék felett. Nem szóltak, mégis megértették a másikat. Közel tizenöt perces néma szemezés után SooJin kapta el végül a tekintetét EunSangról, és nézett át a lány jobb válla felett. Arca halványpírbe öltözött, ahogy az érkezett vendégre pillantott. Alig észrevehetően végigmérte a küszöbön ácsorgót, és egy halk sóhajjal zárta apró vágyódását.

- SooJin? – zökkentette ki a lányt barátnője, és óvatosan az ajtó felé nézett.

- Itt vagyok – motyogta.

- Ő? Ő ki? – pislogott nagyobbakat EunSang.

- ChaeRin öccse – felsóhajtott.

- Az ki van csukva! – jelentette ki magabiztosan az idősebb lány, és SooJinre nézett. – ChaeRin öccse egy kölyök, igazi kis zabálnivaló husipofa, de ez a srác egy Félisten, ha nem egy egész!

- Az – szusszantott ámulatában.

- Tényleg ő az? Akit csak Minnie-ként becéztem? A kiskölyök, aki idegesítette a nővérét állandóan, ahogy a haját húzgálta, és folyton a nyakába ugrált? Ez a srác~? – EunSang lenyelte a kérdését, mert az ámulatba ejtő fiú közelebb lépdelt a pulthoz.

EunSang is belepirult a látványba, és hirtelen elgondolkodott, biztosan a kávézóban jár-e, vagy már a felhők felett háromezer méterrel, és repül még magasabbra. Egy fekete gitártok koppant halkan a pult tetején, majd egy gondolattal később helyet is foglalt a székén annak gazdája.

Bal kezével könnyedén beletúrt a lilás végű tincsekbe, picit fellazította azokat, majd étcsokoládé színben fénylő szemét SooJinre vezette. Telt ajka finom mosolyra húzódott, ahogy tekintete rálelt a lány áhítozó pillantására; mély és kissé búgó hangon köszöntötte őt.

- Szia, SooJin-ah! – a lány nyelt egyet a becézést hallva. - Itt van még a nővérem?

- Igen. Az irodában.

- Köszönök neki – szélesedett a lágy görbület. – Addig készítenél nekem egy vaníliás shake-et?

- Persze – nyelt egy nagyobbat.

A fiú lecsúszott a székéről, levette a gitártokot is a pult tetejéről, majd elindult a személyzeti ajtóhoz. SooJin lopva figyelte az öcs ténykedéseit; ahogy lemászik a helyéről, ahogy felveszi a gitárját, és ahogy elsétál a személyzeti átjáróhoz. EunSang ellenben SooJin reszkető alakját vizslatta. Bár a fiú is magával ragadta olykor a tekintetét, de barátnője remegése jobban felhívta az érdeklődését.

Miután lendült a lengőajtó, végre SooJin is tudott a munkájára koncentrálni, és nekilátott elkészíteni azt a korábbi rendelést, amit a tulajdonos öccse kért. Remegve szorította ujjai közé a hosszúnyakú poharat, és mélyeket lélegezve öntötte a tejet bele, aztán a többi hozzávaló is az üvegkristályba került.

EunSang csendben megvárta, míg elkészül az ízletes hűsítő, csak utána szólt ismét a lányhoz. De mintha csak egyetlen hang jutna el a tudatáig, meg se hallotta EunSang kissé mélyebb tónusát. Csak egy búgó dallam lengte körül a lányt, végül EunSang a harmadik próbálkozás után megfogta SooJin jobb kézfejét, és rászorított.

- Hah? Mi az? – rémüldözött a fiatalabb. – Mi az, Unnie? Baj van? Menned kell?

- Már azt hittem, hogy megsüketültél, vagy pedig én lettem néma és láthatatlan.

- Mertmiért? Szóltál?

- Egy ideje mondogatom a nevedet, de nem nagyon akartál reagálni a hangomra.

- Tényleg? – döbbenten tört fel belőle az egyszavas kérdés.

- Volt valami közted és ChaeRin öccse között? – elmosolyodott a halk mondata végén.

- MI?! Nem! Dehogy! Semmi! Csak barátok vagyunk! Meg ő mégis a főnököm öccse! Tabu!

- Aham. De te szeretnéd, hogy legyen valami köztetek?

- Ne~

SooJin azonban már nem tudott felelni EunSang zavarba hozó faggatására. A személyzeti ajtó ismét lendült, és bukkant fel a hátsó helyiségből a kávézó tulajdonosa az öccsével nevetgélve. ChaeRin először SooJin picit pirosló arcára nézett vigyorogva, aztán EunSangra siklott át a pillantása. Karját átfonta öccsének nyakán, kissé lábujjhegyre emelkedett a méretkülönbségük miatt, majd úgy vonszolta el a lányhoz a testvérét.

- EunSang, emlékszel még az öcsémre, ugye? – érdeklődött lelkesen, miközben játékosan összeborzolta a fiú lilás-fehéres hajkoronáját.

- Ami azt illeti – a kérdezett elmosolyodott –, először nem ismertem meg. Nagyon megváltozott, amióta nem láttam.

- Dehogy változott! Még mindig egy kölyök, aki próbál szexis lenni a csajok előtt! – felnevetett, és végre elengedte a fiú nyakát, aki már kis híján megfulladt a nővéri szeretetben. – Na, köszönj szépen EunSangnak! – vállon paskolta. – Rég találkoztatok úgy is!

- Öhm. Szia, EunSang! – meghajolt. – Örülök az ismételt találkozásnak!

- Szintén, Minnie, khm. Bocsánat! TaeMin! Én is nagyon örülök, hogy látlak! Kész férfi lettél!

- Áh! Csak szeretne az lenni! – megbirizgálta a fiú arcát.

- Noona! Szépen kérlek! – TaeMin hátrébb húzódott, zavarodottan járatta a tekintetét a lányok között.

- Úgy nézem, hogy most ChaeRin az, aki téged bosszant naphosszat.

- Neeeem. Ritkán találkozunk annak ellenére, hogy minden nap itt lebzsel a kölyök.

- Hogyhogy?

- Nem csak ez az egy kávézóm van, és mindegyikbe személyesen megyek be ellenőrizni a dolgozóimat, illetve a rendeléseket is én intézem velük együtt. Így legalább kézben tarthatok mindent.

- Értem.

- Csak ezzel az a baj, hogy kevesebb időm jut az öcsémre – ChaeRin vonásai ellágyultak pillanatnyi csalódottságában. – Lehet, hogy kellene neki egy barátnő, aki tud rá figyelni, amikor nem vagyok itt.

- Ne játszd a kerítőnőt, Noona! – morogta az orra alatt.

- Áh, nem is tudnálak kivel összeboronálni. EunSang idősebb nálad, SooJin meg állandóan dolgozik, és szinte nem is pihen.

- Azért azt se felejtsd el, CL, hogy Unnie-nak vőlegénye is van – hallatta a hangját a hosszú némaságot megtörve.

- Igaz! – bólintott. – Szóval, TaeMin-ah, magadnak kell barátnőd fognod!

- Majd eldöntöm, hogy milyen barátnőt szeretnék magamnak! – nézett haragosan ChaeRinre.

EunSangon kívül senki más nem vette észre, ahogy a „barátnő” szó kiejtésekor TaeMin egy kóbor pillantást vetett SooJinre, és csak aztán nézett a testvérére. Egyedül EunSangnak tűnt fel az a kalandozó szempár, ami gyorsan végigmérte a pincérlány vékony alakját és sötétbarna tekintetébe mélyedt a másodperc tört részére.

EunSang ajkai ösztönösen váltottak felfelé ívelő görbületre, és eresztett ki közöttük egy elégedett és boldog lélegzetvételt. ChaeRin elköszönt az öccsétől, megölelgette régen látott barátját is, majd SooJintól búcsúzott el a nap végéig.

A két lány egymásra nézett. Míg EunSang kihúzott háttal, és teljes elégedettségben ücsörgött a helyén, addig SooJin reszketve állt a pult mögött, és annak szélében keresett némi biztos pontot az összecsuklás elkerülése érdekében. TaeMin megtámasztotta a gitártokot a pult szélén, ezúttal nem került fel a tetejére, ő is elhelyezkedett a korábbi magasított ülőalkalmatosságon, és közelebb húzta magához a kikért frissítőjét.

Mindösszesen négy perc alatt fogyasztotta el a gyümölcsös italt, megköszönte a finomságot, felkapta a földről kedvenc hangszerét, és egy gyors intés után távozott a kávézóból. SooJin vágyakozó szemmel nézte, ahogy TaeMin kilép a küszöbön, és eltűnik a ragyogó napsütésben. Felsóhajtott.

A szokott mozdulattal elvette a pult tetejéről a kiürült poharat, leragadt a tekintete a kristály száján, alsó ajkába harapott. Újabb halk szusszanás szökött ki párnái között, végül a mosogató tálcájában kötött ki az üvegpohár.

- Jól vagy? – szólalt meg kisvártatva EunSang.

- Igen, jól. Miért?

- Nekem nem úgy tűnik, hogy nagyon jól lennél.

- De, jól vagyok, csak amikor ChaeRin előjön ezzel a barátnősdivel TaeMin előtt, akkor egy kicsit. Szóval egy kicsit rám tör a féltékenység. Vagy nem tudom.

- Régóta ismeritek egymást TaeMinnel ti is, nem? Tulajdonképpen együtt nőttetek fel.

- Igen, de általános iskola után eléggé megritkultak az összejárások. ChaeRin is kevesebbet volt itthon, aztán én is középiskolás lettem, meg TaeMin is elkerült egy másik suliba. Szóval úgy elfelejtődtünk egymásnak.

- Hogy’ kerültél mégis ide a kávézóba? Mi lett a táncos karrierrel? Emlékszem, azt mondtad, hogy ha nem lehetsz hercegnő, akkor balerina leszel. Mi lett a balerinával? – EunSang ajkaira finom és megértő mosoly csúszott, ahogy barátnője picit homályos tekintetébe révedt.

- Ahogy azt te is mondtad nem olyan régen, felnőttem. Így a balerina is felnőtt.

- Ugye nem Chulie beszélt le a táncról?

- Dehogy! A szíve szerint még mindig járatna olyan iskolába.

- Akkor? Miért hagytad abba a táncot? Nem kell mindig tütüben piruettezned – felkacagott.

- Az utolsó balett fellépésemkor megsérültem. Nem sikerült egy ugrás, rosszul érkeztem a földre, és ínszalag-szakadásom lett a bal bokámban. Utána pedig képtelen voltam újra színpadra állni.

Az idősebb lányból egy kétségbeesett sóhaj szakadt fel SooJin szavai végén. Rádöbbent, hogy valóban sok minden megváltozott, amióta nem találkoztak. És még annál is több minden. Felnőttek, ez tény, de azt soha nem gondolta volna EunSang, hogy SooJin feladja az álmát. Főleg nem azt, amire szíve mélyén vágyott.

EunSang lemászott a székről, és gondolkodás nélkül a pult mögé ment. Megállt SooJin előtt, és abban a pillanatban kulcsolta át a lány derekát, majd húzta közelebb magához. SooJin átfonta karjaival EunSang nyakát, és belebújt a vállgödrébe. Mély és reszkető szusszanások övezték a nyugtató ölelést. EunSang hosszú mozdulatokkal simított végig SooJin hátán, és nyomott egy puszit néha a fekete hajzuhatagára, ami egyetlen copfba volt kötve. Hosszú percek teltek el a némaságban. Még a vendégek sem akarták megzavarni a barátnőket. EunSang a fiatalabb füléhez hajolt.

- Egész nap itt kell lenned? – SooJin nemleges fejrázással válaszolt. – Akkor látogassunk meg valakit, ha végeztél, rendben? – SooJin kibújt az idősebb nyakszirtjéből, és kérdőn rá nézett.