1. fejezet - Megérkezés

- Megérkeztünk, kisasszony! – nézett a visszapillantó tükörbe. – Segítsek a csomagjaival?

- Nem kell, köszönöm! – elmosolyodott a lány. – Csak két bőröndöm van összesen.

- Ahogy kívánja, kisasszony! – biccentett egyet a taxisofőr.

- Köszönöm még egyszer! – finoman meghajolt, majd az ajtó kilincsére fogott. – Nem tudja véletlenül, megvan még a város melletti park?

- Igen, kisasszony, megvan még, bár egy részét beépítették. De megvan. Elvigyem esetleg oda?

- Oh, nem – finoman megrázta a fejét. – Csak kíváncsi voltam. Köszönöm, hogy elhozott!

- Szívesen! Viszont látásra, kisasszony!

- Viszont látásra, és jó utat!

Még egy mosolyt intéztek egymáshoz, végül a lány kiszállt a taxiból, kivette a bőröndjeit a csomagtartóból, és szippantott egy nagyot a délelőtti levegőből. A taxi elhajtott, a lány felmarkolta a csomagjait, aztán a ház kapuja felé fordult. Végignézett a hatalmas vasrácson, és a mögötte álló kisebb házon, ami mostantól az új otthona lesz.

Letette az egyik kezéből a bőröndöt, majd egy mélyebb sóhaj után megnyomta a csengőt. Alig két perccel később nyílt is a vaskapu, egy magas és vékony alak állt előtte. Lágy mosolyra húzta ajkait, kissé macskás szemein a napfény megcsillant.

- Korábban jöttél – duruzsolta dallamos hangon. – De örülök, hogy itt vagy – elengedte a vaspántot, és a karjaiba zárta a lányt. – Miért nem szóltál, hogy előbb érkezel? Kimentem volna érted az állomásra – szorított egyet a derekán.

- Nem akartam, hogy miattam felborítsd a napodat – motyogta a mellkasába bújva.

- Nem borítod fel egyáltalán – megpuszilta a haját, miközben lazított az ölelésén, és elengedte a derekát. – Csak két bőrönd? – pillantott le a földre, aztán vissza a lányra.

- Csak ennyi holmim van – felelt mosolyogva. – Akad azért egy üres fiók?

- Még kettő is – kuncogta –, de ennyi ruhához egy fél is elég – halkan felnevetett.

- Na! Olyan vagy! – finoman vállon ütötte, aztán felkapta a másik bőröndöt is. – Inkább mutasd meg, hogy hol fogok aludni!

- Mellettem – súgta a füléhez hajolva egy apró puszi kíséretében.

- Nem igazán helyénvaló, te is tudod – mosolyogta pironkodva.

- Nem lenne az más esetben – mindkét kezéből kivette a bőröndöt, és elindult a lakás ajtaja felé.

- Milyen más esetről beszélsz? – nézett utána, de választ már nem kapott a kérdésére.

A bejárati ajtóhoz érve ismét koppant a földön az egyik koffer, és azzal a mozdulattal nyitotta is ki a térelválasztót. Fejével biccentett egyet a lánynak, aki gyorsított a sétáján, és elsőként lépte át a küszöböt. A két bőrönd ismét a földön landolt, a koppanással megegyezően pedig a térelválasztó becsukódott.

A következő pillanatban két erős kar fonta át a lány keskeny derekát, és közelebb húzta őt magához. Orrát belefúrta a lány nyakszirtjébe, aprót szippantott az illatából, egy halk sóhaj is átszökött ajkai között. A lány karjai is körbeölelték a fiú vállát, arcát megint a mellkasába temette. Újra és újra felsóhajtottak, majd egyszerre szorítottak rá mindketten a másik felsőjére.

- Hiányoztál – suttogta nyakára hajolva, majd egy parányi csókkal illette a bőrét.

- Te is nekem – motyogta lehunyt szemekkel, ismét szorított egyet az anyagon.

- Reméltem is, hogy hiányozni fogok – felemelte a fejét, és a lány szemébe nézett.

Egy szívdobbanással később a homlokával megtámasztotta a lány homlokát, és egy csókolt lehelt a lány kiszáradt ajkaira. Majd még egyet... és egy harmadikat. Picit megemelte a földtől a testét, és lassan beljebb lépdeltek a lakásban, egészen a hálószobáig bucskáztak, miközben folyton összesimították puha párnáikat.

Ajtó nyílt ki, majd egy gondolattal később már csukódott is be, végül az ágy lábához érve megálltak. Óvatosan leengedte a lábait, hosszan végigsimított a gerince mentén, majd a vállaira fogott.

- Ez most kinek a szobája? – pihegte a lány az ajkaik közé.

- Kettőnké – felelte, majd ismét egy érzéki csókba hívta.

- Mondtam, hogy nem igazán illő egy szobában aludnunk – szakította meg a csókot.

- Ha más viszonyban lennénk, valóban így volna – csókolta meg ismét ajkait.

- De arra nem feleltél, hogy milyen a másik viszony – ujjaival fékezte meg a heves csókot.

- Nem lenne illő, ha nem a menyasszonyom lennél. Akkor nem lenne illő egy ágyban aludnunk. De mivel nekem ígérted a kezed, így illően csalogathatlak az ágyba, és kérhetlek meg, hogy töltsd velem az éjszakát.

- Az éjszakát – bólintott mosolyogva. – De nem a nappalokat.

- Azt is! – jelentette ki magabiztosan, és még egy csókot nyomott a szájára. – De nagyon vonakodsz mindentől. Szemben van a vendégszoba, ha inkább ott szeretnél berendezkedni.

- Nem mon~

De a gondolatát már nem tudta befejezni. A táskájában csörgő mobiltelefon megakadályozta benne. Lefejtette magáról az ölelő karokat, és gyorsan előszedte a zajos kütyüt, majd a füléhez emelte.

- Oppa? – szólt bele a készülékbe.

- Nem hívtál. – reagált köszönés nélkül. – Még nem értél oda?

- De igen, Oppa, már itt vagyok. Épp most szeretnék kipakolni.

- Miért nem hívtál? Azt beszéltük meg, hogy felhívsz, ha megérkeztél TaekWoonhoz.

- Tudom – motyogta.

- Miért nem tetted meg?

- Nem tudom. Elfelejtettem – morogta.

- TaekWoon ott van veled?

- Igen, itt áll mellettem, segít a bőröndökkel.

- Rendben. Vacsora előtt még telefonálj!

- Úgy lesz, Oppa – bólintott.

- De hívj is, ne csak mondogasd!

- Igen! Szeretlek, Oppa!

- Én is téged, EunSang! Vigyázz magadra!

- Szia, Oppa!

Nagyot sóhajtott, ahogy megszakította a vonalat, majd egy kicsit még nézte a kijelzőt, végül visszatette a táskájába a telefonját. Felemelte a fejét, és a mellette álló alakra nézett. Elmosolyodtak. TaekWoon közelebb lépett EunSanghoz, és megpuszilta az arcát.

- Minden rendben, EunSang?

- Igen, csak JungSoo volt. Nem hívtam fel, amikor megérkeztem az állomásra, pedig azt ígértem neki – motyogta maga elé nézve.

- Még mindig nem akar elengedni? – mosolygott, és apró puszit lehelt szőke tincseire.

- Csak félt. Nagyon. Jobban, mint kellene.

- Én is féltenélek a helyében, és féltelek is.

- Inkább segíts megkeresni azt a fiókot! – felnevetett, és most EunSang hajolt TaekWoonhoz, hogy egy csókot adhasson neki.

TaekWoon bólintott egyet, majd átrobogott az előtérbe, és a bőröndökkel a kezében érkezett vissza a hálószobába. A tükrös szekrényhez sétált, kinyitotta mindegyik ajtaját, és kihúzta a létező összes fiókot. Mosolyogva pillantott fel a menyasszonyára. EunSang megfogta a csomagokat, mindkettőt kinyitotta, aztán ízlésesen elrendezte azt a néhány ruhát, amit magával hozott a szülői házból. Két óra pakolás után már a kofferok csúsztak be az ágy alá, és végeztek együtt a rendezgetéssel.

- Ebédelj velem! – húzta magához egy ölelésre.

- Nem lehet. Még el kell intéznem néhány dolgot.

- Előtte ebédelj velem, aztán mehetsz a dolgodra – megpuszilta az arcát.

- Szívesen ennék veled, de nem lehet. Nagyon sok még az elintéznivalóm.

- Például? – pislogott kíváncsi szemekkel.

- Például jó lenne, ha végre a vőlegény eldöntené az öltöny színét. Például a vőlegény eldönthetné, hogy a két helyszín közül melyik legyen. Például a vőlegény eldönthetné, hogy ki lesz a tanúja a nagy napon!

- Jó-jó! Értem – felnevetett. – Neked melyik öltöny tetszene?

- Hm. Azt hiszem, hogy a sötétszürke.

- Akkor az lesz. A helyszínek közül?

- Na! Nem játsszuk ezt! Neked is választanod kell!

- Nekem az a fontos, hogy végre a feleségem legyél. Az, hogy mindezt hol teszem meg, nem számít. Csak végre ott álljak melletted, és már csak egyetlen szóra várjunk mindketten.

- Akkor legyen az első helyszín – felelt mosolyogva.

- Legyen – biccentett mosolyogva. – Ami pedig a tanút illeti.

- Igen? – rebegtette pilláit.

- Ma megkérdezem!

- Biztos?

- Igen. Rákérdezek.

- Akkor beszélhetünk arról az ebédről.

- Mégis?

- Ha megbeszéltem mindent HyoSunggal, akkor találkozhatunk, és ihatunk egy kávét.

- A kávé nem ebéd! Rendesen kell enned! Még a végén összetörlek, ha meg akarlak majd ölelni.

- Bele kell férjek a ruhába, mert nem alakítják át az esküvő előtt egy nappal.

- Ha egy lepedőt tekersz magadra, én abban is elveszlek. Nem menekülsz! – egy csókkal zárta mondatát, végül elengedte EunSang derekát.

- Azért egy kicsit igényesebben szeretnék megjelenni azon a napon.

- Jajtekisigényes!

Egyszerre nevettek fel, és hajoltak közelebb a másikhoz, hogy egy újabb csókban forrjanak össze. Pár pillanattal később elszakadtak egymástól, EunSang még egyszer körbenézett a szobában, felkapta a kézi táskáját, majd a jegyese kezét szorongatva visszasétált a nappaliba.

TaekWoon is magához vette a táskáját, elrendezett benne néhány kottát és egyéb feljegyzést, majd búcsút vett arra a néhány órára menyasszonyától. EunSang nagyot sóhajtott, ahogy egyedül maradt a még idegen falak között, végül megtámaszkodott a kanapé karfáján, és ismét előhalászta a mobilját. Pötyögött rajta egy kis ideig, végül a zöld gombra nyomott.

- Szia! – köszönt bele – Dolgozol? Találkozhatnánk? Igen, tudom, hol van! Indulok – ezzel kinyomta a másik felet, felmarkolta a táskáját, és elrobogott újdonsült otthonából.