Epilógus

- Légy boldog, EunSang-ah! – JungSoo ezzel parányi csókot lehelt húga homlokára, aztán tenyerét tartva a vőlegénynek, várta, hogy annak kézfeje belesimuljon markába, s átadja neki EunSang kezét.

- Köszönöm – pihegte elhalón EunSang, s lassan felemelte szemhéjait, amikor JungSoo hátrébb lépett kettejüktől és elé állt az élete párjául választott férfi.

EunSang ajkaira könnyű és felhőtlen mosoly költözött, aztán pislogva néhány apróbbat, rádöbbent, nem tudatalattija űz vele gonosz tréfát. Valóban annak az ismerős illatfellegnek a tulajdonosa állt EunSanggal szemben, hófehér öltönyben és reményteljesen mosolyogva a menyasszonyra.

EunSang lopva keresni kezdte tekintetével TaekWoont, aki megbújva az egyik oszlop mögül figyelte az oltárnál zajló eseményeket. Ahogy tekinteteik találkoztak, TaekWoon hálával telve bólintott EunSangnak, majd ösztönözte a lányt, hogy ne hátráljon meg a váratlan miatt. EunSang újfent a mellette álló férfira emelte csillogó lélektükreit.

- Yagsog? – bukott ki belőle alig hallhatóan.

- Gyönyörű vagy, Haschoko – suttogta, miközben közelebb lépett hozzá JongHyun, majd elengedve EunSang kezét, a pap felé fordultak mindketten.

- Mi történik most? – sutyorogta még mindig csodálkozón.

- A feleségem leszel, Haschoko, ahogy régen azt megfogadtuk – hajolt közelebb a lányhoz, ám egy visszafogott torokköszörülés véget vetett a társalgásnak.

EunSang egy másodpercre JungSoo-ra nézett, majd a háta mögött felsorakozó koszorús lányain sietve vezette végig pillantását. S végül rádöbbenve, hogy tényleg nem álmodik, teljes figyelmet szentelt a pap intelmeinek. Boldogan mosolyogva hallgatta a szertartást, s a legfontosabb kérdéshez érve újfent szembe fordultak. JongHyun csodálattal telve nézett EunSangra, felemás lélektükreinek ragyogását még a csillagok is megirigyelték volna. Ahogy a két gyűrű felkerült a megfelelő helyre, leküzdött a távolságot egymás között.

Szerelemmel telve, örök hűséget fogadva csókolták meg egymást, kis híján belefeledkezve az érzéseikbe. Még egy édes csókot lehelt EunSang ajkaira, majd egyetlen lépést hátrált újdonsült feleségétől. A megannyi gratuláció fogadása után EunSang barátnőihez ballagott, majd egy-egy hosszú ölelés után könnyes szemekkel nézett rájuk.

- Sok boldogságot, Unnie! – könnyeivel küzdve gratulált még egyszer SooJin, majd TaeMinre vetett egy gyors pillantást.

- Köszönöm – bólintott. – Sajnálom, hogy DongHae nem tudott itt lenni.

- Én is – biccentett kicsiket SonHa, majd a nyakában lógó lánchoz nyúlt. – De lélekben velünk volt. És velünk is lesz mindig.

- Igen – fogott a legfiatalabb lány kezére EunSang.

- Nem szeretném elrabolni a menyasszonyt, de ideje lenne indulnunk – karolta át EunSang vékony derekát két hosszú kar.

- Máris elrabolod tőlünk, JongHyun-shi? – kérdezte vigyorogva SooJin.

- Már rég meg kellett volna tennem – felelt féloldalas mosollyal az ajkain.

- Egy pillanatra még válthatnék pár szót EunSanggal? – érkezett a kérdés az ölelkezők háta mögül.

- TaekWoon? – pislogott meglepetten EunSang, közben lehámozta magáról JongHyun ölelő tagjait. – Persze. Beszélünk.

- Köszönöm. – EunSang kérdezés nélkül követte TaekWoont egy eldugottabb szeglet felé, majd megállva TaekWoon rögvest belekezdett monológjába. – Sajnálom, hogy így alakult, EunSang, de képtelen lettem volna megtenni.

- Én csak nem értem ezt az egészet TaekWoon. A múlt éjjel azt mondtad, hogy külön kell töltenünk az éjszakát, mert ez így való helyén, majd az oltárhoz lépve azt látom, hogy nem te állsz előttem. TaekWoon? Ezt nem értem. Meggondoltad magad? – pillázott nagyokat.

- Nem tegnap éjjel döntöttem így, Jagi, ezt tudnod kell. Már néhány hete megfordult a fejemben és nem akartam, hogy egy másodpercig is boldogtalan legyél mellettem.

- Miért mondod ezt, TaekWoon?

- Mert nem akartam, hogy egymást becsapva éljünk a másik mellett, miközben elszalad mellettünk a boldogságunk. Jagi, tudom, hogy szeretsz, valamilyen módon, talán barátként, vagy másként, de úgy nem, hogy az elég legyen egy házassághoz.

- TaekWoon?

- Ez így van jól, EunSang – simogatta meg lágy mozdulatokkal EunSang arcát.

- És mi lesz veled, TaekWoon? – kérdezte, ahogy a férfi keze combja mellett landolt. – Te boldog leszel?

- Már most is az vagyok.

- Igazán? Talán van is valaki, aki elrabolta a szíved? – mosolyogta kérdését.

- Ami azt illeti, van – felelt pironkodva. – Te is ismered. HyoSung – folytatta EunSang kérdő szempárját látva. – HyoSung és én. Nos. Azt hiszem, hogy szeretjük egymást.

- Akkor legyetek nagyon boldogok! – Még egyetlen gyors csókot nyomott TaekWoon kissé telt ajkaira, majd feljebb húzva szoknyáját, visszasietett JongHyunhoz.

JongHyun átkarolva EunSang derekát, sétált a kijárat felé, kezében szorongatva a menyasszonyi csokrot. Mielőtt még elhagyták volna a színpompás épületet, megálltak. Körbe fonta őket a délutáni napsütés, melynek köszönhetően gyémántként ragyogtak. EunSang kivette JongHyun kezéből a bokrétát, majd a felsorakozó vendégek felé fordult. Elmosolyodott, miközben lassan az égbe emelte a virágot... egyetlen biztos lendítés, s már a csokor valaki más kezében pompázott, EunSang pedig eltűnt JongHyunnal a vakító napfényben úszva...